Kényeztetés otthon

Kényeztetés otthon


Kényeztetés otthon

Egyes tevékenységek, melyek régebben kizárólag a wellness szolgáltatást biztosító helyeken voltak elérhetők, ma már otthonra is hazavihetők. Így aztán pozitív hatásait az otthon kényelméből is lehet élvezni, nem szükséges ellátogatni egy ilyen spa központba. Az egyik ilyen, otthonra is telepíthető kényeztető berendezés a szauna – mutatom, miért érdemes egyre beruházni!


A szauna fajtái

 

Annak idején a vikingeknek nem volt lehetősége arra, hogy válogassanak a szaunázási módok között, de szerencsére a modern embernek már van. Többféle szaunát is megkülönböztetünk, melyek mind remek kikapcsolódást nyújtanak.

 

A finn szauna, amit akár klasszikus szaunának is nevezhetnénk, kályha által éri el a kívánt hőmérsékletet.

 

Az infraszaunában a kívánt forróságot infralámpákkal érik el, így aztán a levegő nem lesz olyan nehéz, fojtogató, ugyanakkor a test jobban áthevül.

 

A kombinált szauna esetében egyaránt megvan a berendezésben a kályha és az infralámpák is, így nem kell választani, hogy melyik kényeztető mód legyen beépítve, ez egy kettő az egyben eszköz.

 

A kültéri szauna tökéletes eleme lehet bármely kertnek, és még hangulatosabbá varázsolja a szaunázás élményét, különösen télen. Nincs is jobb annál, mint nézni a havas kertet a kényeztető hőségből.

 

A bioszauna azok számára ideális választás, akik nem bírják a szaunákra jellemző forróságot, ugyanis itt a hőmérséklet legfeljebb 60°C fok, ellenben sokkal magasabb a páratartalom.

 

A szaunázás hatása a szervezetre

 

A szaunázás egyfajta sokkterápia, ami a forró levegőn töltött 8-10 percet követő hidegvizes merülés ciklikus folyamata során történik.

 

A forró és száraz levegő elpusztítja a baktériumokat, vírusokat, és megkezdődik az izzadás által a méreganyagok kiürülése a szervezetből. Továbbá javul a vérkeringés, erősödik a szív, nő a szervezet ellenállóképessége, rugalmasabbakká válnak a kötőszövetek, így aztán feszesebb lesz a bőr. Emellett a meleg fokozza az endorfin-termelést, így aztán boldogabbnak érezzük magunkat, ezért remek stresszoldó elfoglaltság is.

 

A szauna építés előnyei

 

A saját szaunának talán a legnagyobb előnye az, hogy privátim, tehát nem használja akárki. Ráadásul, ha van egy otthon, akkor a szaunázás élménye bármikor elérhető, nem szükséges hozzá elmenni egy uszodába, vagy wellness szállodába. 

Szerző: Puskás Rékka

címkék:

Kommentek


amic.hu

amic.hu

Ön az amic.hu oldalon jár, mely a főváros legújabb online újságja. Itt minden friss információ megtalálható Budapestről, mely ma vag mostanában a városban történt.

amic.hu-Budapesten az első

amic.hu-Budapesten az első

“Millió emlék köt össze veled,
Ezer kanyargón lüktető úttest,
A grundok s a játszóterek,
Nálad Otthon vagyok, Budapest.”

 

Doboz 3

Doboz 3

Doboz szövege



Cikkek

céges esemény

Rendezvényhelyszínek céges rendezvényhez

A céges rendezvényeknek se szeri se száma a fővárosi és vidéki rendezvényhelyszíneken, hiszen rengeteg olyan céges esemény van, ami az irodán kívül kerül megrendezésre, évente több alkalommal. 

Támogassuk szervezetünket!

Mire kell figyelni a hideg idő beköszöntével?

Az ősz megérkezése számos remek időtöltésnek ad teret, mint például szüreti mulatságok, borkóstolók, kirándulások. Azonban ahogy egyre hűvösebbre fordul az idő és közelít a tél, néhány dologra nem árt odafigyelni ahhoz, hogy maximálisan ki lehessen élvezni az őszi hónapok nyújtotta lehetőségeket.

Kényeztetés otthon

Kényeztetés otthon

Egyes tevékenységek, melyek régebben kizárólag a wellness szolgáltatást biztosító helyeken voltak elérhetők, ma már otthonra is hazavihetők. Így aztán pozitív hatásait az otthon kényelméből is lehet élvezni, nem szükséges ellátogatni egy ilyen spa központba. Az egyik ilyen, otthonra is telepíthető kényeztető berendezés a szauna – mutatom, miért érdemes egyre beruházni!

A nyújtás nagyon fontos!

Miért fontos a nyújtás?

A sport sok ember számára a mindennapok szerves része, a legtöbb ember végez valamilyen mozgásformát, akár a teste karbantartása végett, akár alakformálási szándékkal, vagy épp csak élvezetből. Viszont sokan nem fektetnek elég hangsúlyt az edzések során a nyújtásra, pedig nem csak nagyon fontos része, de a mellőzése problémákhoz vezet hosszútávon.