Miért fontos a nyújtás?

Miért fontos a nyújtás?


A nyújtás nagyon fontos!

A sport sok ember számára a mindennapok szerves része, a legtöbb ember végez valamilyen mozgásformát, akár a teste karbantartása végett, akár alakformálási szándékkal, vagy épp csak élvezetből. Viszont sokan nem fektetnek elég hangsúlyt az edzések során a nyújtásra, pedig nem csak nagyon fontos része, de a mellőzése problémákhoz vezet hosszútávon.


Miért kell nyújtani?

 

A nyújtás minden sporttevékenység fontos része, még ha sokan mellőzik is a rendszeres végzését. Az izomfejlődés miatt lényeges, hogy alaposan és rendszeresen nyújtsunk, ha erőkifejtéssel járó terhelésnek tesszük ki a testünk. A rendszeres nyújtás megelőz számos balesetet, mint például az izom, vagy ínszalag húzódása, esetleg szakadása. Nem csak a vérkeringést élénkíti, de a salakanyagok ürülését is elősegíti a szervezetből, sőt, nyújtással megelőzhető az izomláz is.

 

Hogyan kell nyújtani?

 

Fontos, hogy nyújtás előtt (vagy épp edzés előtt) a test bemelegedjen, különben húzódásokra lehet számítani. És szintén nagyon fontos, hogy túlzásba sem szabad vinni, csak addig szabad csinálni, ameddig jól esik. Ha már fájdalmas a nyújtás, akkor túlzásba lett víve. Sérült izmot pedig egyáltalán nem szabd nyújtani, hanem pihentetni kell, hogy maradéktalanul helyre tudjon jönni, illetve az orvos által előírtak szerint kell cselekedni.

 

A nyújtást lassan kell végezni, fokozatosan, nem szabad erőltetni, vagy lendületből csinálni. Nyújtás közben oda kell figyelni a légzésre is, hogy az ne váljon rendszertelenné, szaggatottá. Ez kezdetben kihívás lehet, idővel viszont teljesen természetessé válik.

 

Egyes sportok szinte csak nyújtó gyakorlatokból állnak, ilyenek például a tai chi, a pilates, vagy a jóga. Ezek végzése során nem csak nyújtógyakorlatokat csinálnak, hanem meditálnak, a tudatukat egy magasabb szintre emelik, így ezek a sportok egyszerre kedveznek a testnek és a léleknek is.

 

Hogyan lehet még hatékonyabbá tenni a nyújtást?

 

Egyes embereknek az idő előrehaladtával szükséges lehet a nyújtó gyakorlatok hatékonyságának növelésére. Ebben sokat tud segíteni egy fitness szalag vásárlás, amely számos különböző erősségben beszerezhető, általában színek szerint van kódolva. Egy ilyen szalag segítségével tovább lehet fokozni az ellenállást, így a mozdulatok még magasabb hatásfokon kerülnek elvégzésre.

Szerző: Puskás Rékka

címkék:

Kommentek


amic.hu

amic.hu

Ön az amic.hu oldalon jár, mely a főváros legújabb online újságja. Itt minden friss információ megtalálható Budapestről, mely ma vag mostanában a városban történt.

amic.hu-Budapesten az első

amic.hu-Budapesten az első

“Millió emlék köt össze veled,
Ezer kanyargón lüktető úttest,
A grundok s a játszóterek,
Nálad Otthon vagyok, Budapest.”

 

Doboz 3

Doboz 3

Doboz szövege



Cikkek

céges esemény

Rendezvényhelyszínek céges rendezvényhez

A céges rendezvényeknek se szeri se száma a fővárosi és vidéki rendezvényhelyszíneken, hiszen rengeteg olyan céges esemény van, ami az irodán kívül kerül megrendezésre, évente több alkalommal. 

Támogassuk szervezetünket!

Mire kell figyelni a hideg idő beköszöntével?

Az ősz megérkezése számos remek időtöltésnek ad teret, mint például szüreti mulatságok, borkóstolók, kirándulások. Azonban ahogy egyre hűvösebbre fordul az idő és közelít a tél, néhány dologra nem árt odafigyelni ahhoz, hogy maximálisan ki lehessen élvezni az őszi hónapok nyújtotta lehetőségeket.

Kényeztetés otthon

Kényeztetés otthon

Egyes tevékenységek, melyek régebben kizárólag a wellness szolgáltatást biztosító helyeken voltak elérhetők, ma már otthonra is hazavihetők. Így aztán pozitív hatásait az otthon kényelméből is lehet élvezni, nem szükséges ellátogatni egy ilyen spa központba. Az egyik ilyen, otthonra is telepíthető kényeztető berendezés a szauna – mutatom, miért érdemes egyre beruházni!

A nyújtás nagyon fontos!

Miért fontos a nyújtás?

A sport sok ember számára a mindennapok szerves része, a legtöbb ember végez valamilyen mozgásformát, akár a teste karbantartása végett, akár alakformálási szándékkal, vagy épp csak élvezetből. Viszont sokan nem fektetnek elég hangsúlyt az edzések során a nyújtásra, pedig nem csak nagyon fontos része, de a mellőzése problémákhoz vezet hosszútávon.